4. rész

Életemben nem láttam még ilyen helyes pasit. Álomszép zafír kék szemek, fehér bőr, fekete rövid haj, piercing a bal orrlyukában és a jobb szája sarkában, a bal fülében fülbevaló. Az arca egyszerűen művészien tökéletes, és ha kellene, se találnék benne kivetnivaló hibát. Fekete öltönyt, inget, nyakkendőt viselt, az alkata elég vékony és szabályos égimeszelő. A korát húsz körülinek tippelném, az öltözéke alapján meg modellnek. Hirtelen minden szomorúság elszállt belőlem és nyál csorgatva bámultam feltételezhetően bárgyú képpel. Ki lehet ez a görög isten? Csak nem az őrangyalom személyesen? Isten mégis létezik és meghallgatta az imáimat? Vajon azért küldte, hogy elvigyen az örök boldogság vagy a kárhozat hazájába? Lényegében teljesen mindegy, ha elkísér az utamon, vele szívesen tartok a kísértésbe.

- Bassza meg! – káromkodott. – Te vérzel! – leguggolt és felrántotta a pulcsim ujját. Ösztönösen összerezzentem az érintésétől, és elhúztam a kezemet, majd a mellkasomhoz szorítottam. – Mi történt? Bántott valaki? – felvonta a szemöldökét, mivel továbbra se reagáltam a kérdéseire. – Ugye nem vagy süketnéma?

- A megtört kifejezés sokkal helytállóbb – még mindig ziháltam. Szükségem lenne arra a rohadt inhalálóra, de utálom mások előtt használni.

- Saját magadnak okoztad igaz? – honnan a francból jött rá?

- Ha igennel felelek, ítélkezni fogsz felettem? – próbáltam kifújni a bent rekedt levegőt, de csúnya fullasztó köhögésbe fulladt.

- Semmi közöm hozzá – vonta meg a vállát. – Viszont, ha nem jutsz, mielőbbi segítséghez elvérzel, bár gondolom ez a célod, nem igaz? – nem kerülte a tekintetemet, és ösztönös bűntudatot ébresztett bennem. Ki ez a srác, hogy ennyire belém lát? Ismét szándékosan nem válaszoltam. – Hát, rendben – leült mellém, és rágyújtott. – Egyébként szép esténk van, nem? – félre fújta a füstöt. – Úgy értem a halálhoz tökéletes itt, ebben a bűzös sikátorban.

- Miért érdekellek? - most először néztem rá.

- Figyelj, tudom, hogy az élet szívás, és épp elég sebet kapunk tőle. Pont ezért nincs szükség arra, hogy újabbakat okozz, mivel a nap végén azt fogod bántani, aki a legfontosabb a számodra, saját magadat – leverte a hamut. Nagyot sóhajtott, majd keresztezte a lábait.

- Kösz a mélyreható gondolatokat! – felkeltem. Igazából tényleg megérintett, amit mondott, de képtelen vagyok elviselni a kedvességét. Felkaptam a táskámat, és indulni készültem, viszont a köhögés olyan szinten tört rám, hogy valósággal azt a kevés levegőt is kiszippantotta belőlem. Szédülni kezdtem, a dolgok elmosódtak előttem, és sejtettem, hogy itt a vég. Lehunytam a szemem, és úgy döntöttem nincs értelme tovább harcolnom a sötétség győzedelmeskedett felettem.

A mennyországban az angyalok is dohányoznak? A cigi szag ütötte meg először az orromat. Kinyitottam a szemem. Csalódva tapasztaltam, hogy mégis csak sikerült megmentenie. Oké, most először elismerem, nem terveztem újra köszönteni a felkelő napot.

Felültem és felmértem a terepet. Valami szobafélében lehetettem, és egy kanapén ébredtem. A karom fehér kötés borította, és sajgott. A tüdőm továbbra is szorított, és fájt a fejem. Velem szemben ült, a bal kezében az inhalálom, a jobbal pöfékelt. Feltűrte az inget, így látható vált néhány tetoválása többek között egy Batman logó. Hirtelen nagyon idegesített a jelenléte, és minden sejtem menekülésre ösztönzött.

- Szerintem erre szükséged lesz! – odadobta a Ventolint.

- Kutakodtál a táskámban? – kezdett feldühíteni.

- Fogd be és használd amennyiszer szükséges! – nem is tudom miért, de azt tettem, amit mondott. A gyógyszer jól esően ellazította a hörgőcskéimet, és legalább végre rendesen kaptam levegőt. – Egyébként szívesen – elmosolyodott, és én ott menten elolvadtam. Fogalmam sincs ki ez a srác, de képes volt feledtetni velem a bánatomat, és rettentően vonzódtam hozzá.

- Nem kértelek meg semmire, épp ezért nem is köszönöm meg – szándékosan bunkóskodtam vele. Féltem attól, hogyha esetleg megtetszünk egymásnak, és történik közöttünk valami, akkor idővel elveszíthetem. Soha többé nem akarom átérezni azt a fájdalmat, ami azzal jár, hogy örökre búcsúznunk kelljen.

- Mondták már milyen imádnivaló a természeted, Pindurka? – úgy fest egyáltalán nem hatottam meg. A becenév hallatán picit felszaladt a pumpa, mivel sejtettem, hogy szándékosan húzza az agyam.

- Miért érdekellek? – ismételtem el. Feszengtem a közelében, és sejtésem sincs, mit láthat bennem.

- Feltettem a kérdést!  Batman mit csinálna a helyemben? – cseppet sem vesz komolyan kihallatszott a hangjából.

- Most rohadt poénosnak hiszed magad?

- Vannak jó pillanataim – megint mosolygott. Na, ne én ezt nem bírom tovább!

- Nekem nincs se energiám se kedvem ahogy, hogy a baromságaidat hallgassam! – felkeltem, de abban a pillanatban vissza is zuhantam. Megszédültem, és fekete pontok jártak vad táncot a szemem előtt.

- Pihenned kellene, mivel rengeteg vért veszítettél! – idegen vagyok a számára, és aggódik értem. Hihetetlen, komolyan! Mi a fene ösztönzi minderre?

- Kösz, kihagyom – másodjára már sikerült egyenesben maradnom. Felkaptam a táskám a lába mellől, és a lelépésem terveztem, mikor elkapta a karomat.

- Legalább hadd vigyelek haza! – a gyönyörű kék szemeivel bámult rám.

- Engedj el! – próbáltam kirántani a karom, de erősen szorította.

- Miért küzdesz ellenem? Miért nem fogadod el a segítségemet? – nem értette a reakciómat.

- Mert nincs szükségem se rád, se a szánalmadra! – meg akartam ütni erre elkapta a másik kezemet is.

- Nem azért mentettelek meg, mert megsajnáltalak, hanem mert emlékeztetsz valakire, aki régen fontos volt a számomra – végre megkaptam a hőn áhított válaszomat. Az arcán szomorúság jelent meg, és most nekem esett meg rajta a szívem.

- Kire? – nehezen kaptam levegőt, de most nem az asztmám miatt, hanem a közelsége szédített meg teljesen.

- Figyelj, van egy ajánlatom a számodra – elengedett, én meg kis híján hátra zuhantam a kibillent egyensúlyom miatt. – Meghívlak kajálni és cserébe te jó kislány maradsz. Áll az alku? – mosolygott, és megint feldühített, mert kitért a téma elöl.

- Bekaphatod! – gúnyosan vigyorogtam és beintettem.

- Később az is meg lesz – reménytelen a srác, komolyan!

- Kire emlékeztetlek? – makacskodtam tovább összefont karokkal. Valami láthatatlan erő visszatartott attól, hogy itt hagyjam és nem engedett elmenni. Mi olyan különleges a fiúban, hogy pár perc ismeretség után szinte megbabonáz a puszta jelenléte is.

- A volt barátnőmre – sóhajtott. A hosszú lábaival gyorsan mellettem termett, és megragadta a karomat. – Na, gyerünk enni, mivel úgy nézel ki, mint aki mindjárt összeesik az éhségtől! – húzott maga után.

- Az emberrablást minden államban büntetik, tudtad? – sikerült megkapaszkodnom egy ajtófélfában. Ha kell kitépem a helyéről, de nem vagyok hajlandó egy lépést sem tenni vele.

- Azt hiszem mégiscsak könnyebb lesz, ha feldoblak a vállamra – nevetve túrt bele a hajába. – Bár, amilyen aprócska vagy simán bele férsz a zsebembe is! – tényleg nem vett komolyan. Felháborító!

- Na, jó elegem van! Leléptem! – sarkon fordultam. – Ne merj követni, különben felnyomlak a zsaruknál zaklatásért! – fenyegettem meg visszafordulva. A falnak támaszkodva figyelt engem, és szerintem érezte, hogy ezúttal valóban túllőtt a célon.

- Ne haragudj, seggfej voltam! – kiáltott utánam. Ismét a középsőujjammal reagáltam a bocsánatkérésre. – Gyere vissza, beszéljük meg!

- Nem tudsz annyit fizetni, hogy tovább elviseljem a társaságod! – ordítottam vissza kikelve magamból. Rendben, kicsit túlreagáltam a dolgot, de még azelőtt meg kell tőle szabadulnom, hogy bármi is történne közöttünk. Nem, és nem! Per pillanat nem engedhetek senkit se beférkőzni a magánszférámba, és ő már túllépte a pofátlanság határát.

Pár sarokra eltávolodva megkönnyebbülten nyugtáztam, hogy nem jött utánam. Előhalásztam a telefonom. Felhívtam a tudakozót, hogy elkérjem a taxi állomás számát. Azt mondták küldik a legközelebbi kocsit, és szerencsémre ez még azelőtt sikerült, hogy hóemberré fagyjak.

A nappaliban az apám várt tajtékzó fejjel. Leordított, hogy miért ütöttem meg a nővéremet, hol voltam ilyen sokáig, mit csináltam és közölte, hogy holnaptól suliba fogok menni, ha tetszik, ha nem. Úgy fest máris tökéletesen bele illeszkedett az aggódó szülő szerepébe.

- Azt hiszed, kényszeríthetsz rá? – nem igazán hatott meg a kifakadása.

- Amíg az én házamban laksz, az én szabályaim uralkodnak! Világos? – az erek kidudorodtak a homlokán, és szerintem nem sok választotta el attól, hogy rám emelje a kezét.

- Különben mi lesz? Kidobsz az utcára? – flegmán viselkedtem, mivel automatikusan ezt a stílust váltotta ki belőlem. - Csak tessék! Nekem teszel szívességet azzal, hogy nem kell tovább egy levegőt szívnom veletek! – most már én is felemeltem a hangomat. Tartottam a szemkontaktust, és nem tántorítottam.

- Kicsim, sajnálom, hogy így viselkedtem! – kifújta a levegőt. Próbált lehiggadni, de remegett a keze az idegtől. – A kislányom vagy és soha nem tennék ilyet, ugye elhiszed, nekem? – cigit kotort elő és meggyújtotta.– Egyezzünk meg, rendben? – rögtön úgy csinált, mintha meg se történt volna az előbbi incidens. - Betolod a segged az órákra, kedves leszel Novához és cserébe ígérem, nem basztatlak többet semmiért. Mit szólsz hozzá?

- Felőlem – vontam meg a vállam. –Ja, igen Nova pedig megérdemelte, mivel megmondtam, hogy ne érjen hozzám!

- Legyél kedves hozzá! – ismételte el, és lezártnak tekintve a dolgot elindult az ellenkező irányba.

A konyhában csináltam egy szendvicset, majd felcaplattam a lépcsőn. Kicsit később lezuhanyoztam, majd ledőltem az ágyamba. A plafont bámulva elmélkedtem a mai napon, míg el nem nyomott az álom. A mobilomra riadtam fel, és hiába forgolódtam a párnámmal leszorítva a fülemet, a hívó fél nem adta fel. Bassza meg! A kijelzőre nézve elhűltem az ismeretlen srác képe virított a kijelzőn, és mellette a neve: Andy szívecskével a végén. Megölöm!

- Volt képed trollkodni a telefonommal? – ordibálni akartam, de helyette akaratlanul is fülig ért a szám. – Mekkora seggfej vagy!

- Á, Pindurka! Hallom jó kedvedben vagy, csak nem felébresztettelek? – a hangja vidámnak tűnt.

- Hajnali négykor ugyan dehogy! Pont most készültem el a harmadik tepsi sütivel, ami az árva gyerekeknek készül – kész feladom! Ez egy vadbarom!

- Kapok én is belőle? – nevetett. A gyomromban levő pillangók öröm táncot jártak, ahogy elképzeltem őt, minden porcikám fájdalmasan sajgott érte.

- Baszd meg, Andy! – mosolyogtam.

- Szívesen, bármikor csak csörögj rám és már repülök is a Batmobillal – idióta!

- Ugye tisztában vagy vele, hogy Batman csak egy kitalált karakter? – egyszerűen nem bírtam levakarni a mosolyt az arcomról.

- Most összetörted a gyermeki énemet, kösz szépen.

- Ettől máris jobban fogok aludni! – kinyomtam és ki is kapcsoltam még mielőtt vissza találna hívni. Most őszintén mi a francot eszik bennem? Egy csődtömeg vagyok, és teljesen elment az esze, ha ezt nem veszi észre elsőre!