Elméletben
a hétvége a lustálkodásé, nem? Na, én is így gondoltam, míg fel nem vert a
telefonom csörgése. Nem érdekel ki vagy, hagyj aludni! A fejemre húztam a
párnát, de a hívó fél kitartónak tűnt. Egyetlen ilyen embert ismerek, akinek az
ujja képes ráragadni a zöld gombra, és tudom, nem adja fel, míg fel nem veszem.
Hatalmasat káromkodtam, és végre ránéztem a kijelzőre. A tippem nem jött be,
valaki más keresett.
- Igen? –
szóltam bele.
- Szia,
Heaven – Caroline! – felébresztettelek?
- Reggel
8-kor ugyan, dehogy! – felültem. – Ki adta meg a számom?
- Nova –
meg van, miért kapja a legújabb verését. – Emlékszel a koncertre, amiről a
múltkor beszéltem. Áll még az ajánlatod? Ugye eljössz velem? – lemerném
fogadni, ha most előttem állna, bevetné a kiskutya tekintetet.
- Mikor? –
sóhajtottam a gubancokat bogozva a hajamból. Rendben, az utóbbi két napban
eléggé kerültem szegénykémet, de az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó.
- 20:30-kor
kezdenek a Siberiában a St. Claude sugárúton. Odatalálsz?
- Biztosan
– elég rossz a tájékozódási képességem, de a GPS mindig segít a bajban.
- Köszi,
imádlak! Puszika! – oké, ettől a szótól a hideg kirázott.
- Ja-ja –
leraktam.
A kávés
felfrissülés után rákerestem a neten a helyre. Kocsival négy percet, gyalog
tizenötöt ír. A Siberia nem mellesleg, pedig afféle rock klub, ahol egyszerre
kajálhatsz és élvezheted a zenét. Szuper! Nincs saját autóm, ergo meg kell
kérnem valakit, hogy vigyen el vagy sétálok. Andyn kívül szinte senkit nem
ismerek a városban, szóval őt választottam, habár előtte vacilláltam picit. Nem
akarok túlságosan nyomulósnak tűnni, rátapadni meg végképp nem a célom, de a
fenébe a hülyeségekkel, nem nagyon van más. Reménykedtem, hátha sikerül most
nekem felébresztenem, ám a tervem kudarcba fulladt. Sejtelmesen azt válaszolta,
hogy ott találkozunk, de ne aggódjak, könnyen megtalálom, majd a tömegben. Nem
igazán értettem, viszont rábólintottam. Bevallom őszintén, szeretem a rockot,
de az üvöltős, hajamat tépem fajtától, a falat bírnám vakarni. Abban az
esetben, ha mégis ilyen lenne a banda, élve megnyúzom Carolinet és lelépek.
Este hat
óra fele lezuhanyoztam, és elég sokáig mérlegeltem a gardrób előtt mit is
vegyek fel. Végül fekete sztreccses nadrág, fehér ejtett nyakú pulóver mellett
döntöttem. Kivasaltam a hajam, a fülembe hatalmas arany karikák kerültek a
nyakamba meg hosszú keresztes lánc. Némi smink és kész is. Nem kell túlzásba
esni, hiszen nem az elnök hívott vacsorázni, csak egy koncertre megyek valami
idióta klubba.
Az egész
úton a kezemben tartva a telefonomat a bekapcsolt GPS- szel odataláltam. (Oké,
pöppet szerencsétlen vagyok, és ki nem az?) Óriási sor kígyózott a háromszintes
vörösre mázolt épület előtt. Első ránézésre semmi extrát nem találtam a
kinézetben, és úgy fest a tervezők sem erőlködtek, hogy feldobják némi
festékkel meg csillámporral. Hogy fogok itt bárkit is megtalálni? Igyekeztem
lenyelni a felgyülemlő pánik rohamot, és körbe-körbe járkáltam a feszültség
levezetése végett. A szerencsémnek köszönhetően botlottam bele Carolineba.
Totál feketébe öltözött olyan dark stílusban, amihez erős smink társult. A
haját feltupírozta, a nyakában meg pentagrammos
(legalábbis valami csillag alakú jelkép) lánc lógott. A viszontlátás örömére a nyakamba borult, de
gyorsan eltoltam magamtól.
- Csak nem
Justin Bieber lép fel, hogy ennyien összegyűltek? – kérdeztem.
- A Black
veil Brides népszerűsége az utóbbi időben eléggé megugrott – rémlik valami,
amit Andy mondott a Youtube videókról.
- Hogy
jutunk be? Kilométernyien vannak előttünk – mutattam az izgatottan csivitelő
népség felé. Most, hogy jobban szemügyre vettem őket a legtöbben sötét
színekben tündököltek. Mi ez valami elcseszett Halloween parti? Kövezzetek meg
érte, de én nem igazán értem az ilyen irányzatok képviselőit, a számomra nem
sokat jelentett.
- A hátsó
bejáraton – vidult fel az arca. – A bátyám itt az egyik kidobó.
- Remek! –
pofátlanságnak tűnt előre nyomakodni, de hittem az újdonsült barátnőmnek,
szóval hű kis kutya módjára követtem. Meglepődtem, mikor kiderült igazat
mondott, és beengedtek minket a „kizárólag személyzet”- nek fenntartott
ajtón. – És most?
- Balra –
megfordult, és céltudatosan indult előre. Az enyhe dohszag a folyóson köhögésre
kényszerített. – Jól vagy? – torpant meg.
- Ja,
persze – legyintettem.
-
Elméletben, ha itt kimegyünk pont a teremben lyukadunk ki – némi séta után
ugyanolyan fehér ajtónál állt meg, mint a másik tíz, ami mellett útközben
elhaladtunk.
-
Elméletben? – vontam fel a szemöldököm. – Jártál már itt korábban is? – csípőre
tett kézzel gyanakodva méregettem.
- Aham –
nem igazán győzött meg, de más választásom nem lévén jobbnak tűnt belépni, az
egész esti bolyongás helyett. – Jézus, Mária, Szent József! – sikkantott fel. A
drágaság egyenesen a backstagebe vezetett minket, ahol a zenészek próbáltak.
Néhányan ordibálva rohangásztak fel és alá, mi meg idiótákként ácsorogtunk ott.
A hű, de kínos a szituáció az enyhe kifejezés ahhoz képest, amibe kerültünk.
-
Gratulálok! – megütöttem a vállát.
- Bocsi,
nem volt szándékos! – zavarában lehajtotta a fejét. Könnyek csillogtak a
szemében. Oh, fasza! Másra sincs szükségem, mint hogy bőgni kezdjen.
-
Pindurka!? – ismerős hang ütötte meg a fülem a hátam mögül. Most komolyan?
Valaki szívat engem, ugye? Pont abban a bandában játszik, aminek eljöttünk a
koncertjére. Megpördültem, és elolvadtam abban a szent minutumban. Iszonyú dögösen
festett a fehér halálfejes trikójában és a fekete farmerében. A fülében most
egy kereszt lógott, a szeme feketével kihúzva, ami semmi feminin jelleget nem
kölcsönzött neki. El se akartam hinni, hogy ez a szex isten értem van
megbolondulva.
- Ő az
énekes – dadogta mellettem a csajszi. Teljesen elfehéredett, és úgy tűnt
mindjárt infarktust kap. Gondolom a fangörcs állapota valamiféle sokkot
válthatott ki belőle.
- Micsoda
meglepetés! – úgy éreztem, ha nem smárolom le most rögtön, abba belehalok.
Felpipiskedtem, majd könnyed csókot leheltem a piercingelt ajkára.
- Váó! –
pihegett. – Mivel érdemeltem ezt ki? – kipirulva vigyorgott, mint a vadalma.
- Kell
hozzá indok? – mosolyogtam vissza.
- Te
ismered őt? – szólalt meg egérke hangon Caroline. Eléggé meglepődött attól az
aprócska tébytől, hogy ilyen váratlanul lekaptam a bálványát.
- Szia, mi
még nem találkoztunk, Andy vagyok – lépett közelebb kedvesen. Kezdtem érteni
honnan eredhettek Nova féltékenységi rohamai.
- Caroline
– nagy nehezen fülig pirulva nyögte ki a nevét. – Csinálhatok veled egy képet?
– összeszedte minden bátorságát, majd előhuzakodott a kérdéssel. Remegő kézzel
húzta elő a mobilját.
-
Természetesen – átölelte. A barátnőmet a sírás kerülgette a meghatottságtól. –
Pindurka, megkérhetlek? – nézett rám.
- Ühüm –
elvettem a telefont.
- Fotózkodunk?
Juj, én is hadd! – Ashley bukkant elő a háttérből. Most sokkal jobban festett,
mint a múltkor, megborotválkozott, valamint a haját is kivasalta. Plusz a szaga
is elég kellemes, ami óriási pozitívum. Odaügetett Caroline mellé és ő is
átkarolta. Picit sajnáltam szegény lányt a magassága miatt, mivel kissé groteszkül
festett a két égimeszelő között (mintha csak magamat látnám). Elkattintottam a
képet, majd visszaadtam a készüléket. A barátnőm hipnotizálva bámulta a
kijelzőt. Na, azt hiszem, ez lefoglalja, majd egy darabig. – A pinduri, vörös
Helena! – üdvözölt.
- Heaven –
javítottuk ki automatikusan kórusban Andyvel.
- Ja-ja,
mindig elfelejtem – röhögött a tarkóját vakarászva.
- Hé,
seggfejek! – újabb hosszú hajú csávó tűnt elő. – Kezdenénk, szóval hagyjátok a
lányokat. Ráértek később is megdugni őket!
- Ki ez a
fasztarisznya? – kérdeztem Andyt. Rögtön ellenszenvet váltott ki belőlem a pasi.
Mellesleg merem remélni, hogy Ashleyn kívül a többieknek nem szokása a fanok
természetbeli vágyait kielégíteni (különösképpen Andynek nem).
- Gyerünk! – csapott Andy vállára Ashley. –
Szia, Pindurka és Pindurka barátnője! –kacsintott felénk.
- Ne
haragudj, ő már csak ilyen – hajolt felém Andy, majd megpuszilt. – A koncert
után beszélünk.
A még
mindig nyáladzó Carolinet magam után rángatva nyomultunk be a tömegbe. A
hatalmas megvilágított terem, minden egyes négyzetcentiméterét, fejrázós, hajam
eldobós zenére kiéhezett rajongók töltötték be. Említettem már, hogy nem igazán szívelem az
ilyen zsúfolt helyeket? Olyan érzésem van, mintha nem jutna elég levegő a
tüdőmbe, és mások szívnák el előlem. Viszont most az egyszer meg kell próbálnom
nem sikoltozva kirohanni, ami nem kevés erőfeszítésembe telik. A legkönnyebben
úgy bírom elviselni, ha koncentrálok valami apróságra, és elterelem a figyelmemet.
-Hello,
New Orleans – a színpadi fények kigyúltak az emberek felüvöltöttek örömükben.
Középen Andy állt a mikrofonnál (megtaláltam a fókuszpontomat), a balján Ashley
gitárral a kezében, a jobbján két gitáros (az egyik az unszimpatikus vadbarom),
hátul a doboknál szintén hosszú hajú pasi verte az ütemet. Úgy néz ki itt
kötelező a rockker lobonc. – Hogy vagytok ma? – újabb dobhártyát szaggató
ordítás érkezett válaszul. Caroline izgatottan fogta meg a karomat azzal
fenyegetve, hogy elszorítja a vérkeringésemet.
– Hadd mutassak be mindenkit! -
forgott körbe. - Ashley Purdy – gitárpengetés válaszul. – Jinxx – újabb szólam
ezúttal kicsit mélyebben. – Jake Pitts – biccentés. – Christian Coma, vagyis CC
–a dobos.
- Valamint
Andy Biersack – konferálta fel Ashley. A legnagyobb ovációt kapta. A szívem a
torkomban dobogott, ahogy extázisba esve bámultam a srácot, aki bármit megtenne
értem. Kíváncsian vártam, vajon mit nyújt majd, nekünk a banda énekeseként.
- Scream…
shout… - a közönség átvette a ritmust. – Scream… shout… scream… shout… We are the
fallen angels – a zene, ami felhangzott rögtön engem is lázba hozott. A sorban
következő dalok után értettem meg igazán Novát, hogy miért is ragadta magával
őt a BVB iránti megszálottság. Andy valóságos sötét, rock angyalként uralta a
színpadot, a tömeg meg egyszerre mozdult mindes egyes üvöltő sorral. Oké,
beismerem, hogy tévedtem! Talán még is csak élvezem az ilyen fajta irányzatot
is.
A végén
óriási tapsviharral jutalmazták a bandát, amit teljességgel megérdemeltek.
Elköszöntek, majd visszavonultak a függöny mögé. Hirtelen az összes érzékem
újra kiélesedett, és az akaratom ellenére hiperventállalni kezdtem. A rengeteg
ember szinte összenyomott, és tudtam, ha nem jutok ki, most azonnal itt fogom
bevégezni. Szerencsémre Caroline szinte rögtön kapcsolt, mikor meglátta milyen
állapotba kerültem. Elemi bátorsággal felfegyverkezve, lökdösődve törte az utat
előre a kijárat felé. Hálát adtam az égnek, hogy velem van, és eldöntöttem,
hogy ezzel a húzással kiérdemelte nálam a teljes jogú barátnő címet.
Kiérve igyekeztem
a lehető legtöbb levegőt beszippantani, ami csúnya köhögésbe fulladt. Caroline
aggódva a kezét tördelve agyalt, hogy mit is tehetne értem. A pánik gyorsan
átvette felettem a hatalmat, ahogy egyre jobban elszorult a torkom.
Kétségbeesetten keresgéltem a Ventolint a táskámban, majd befújtam, de nem
sokat segített.
- Andy… -
ziháltam két sípoló levegő vétel között.
-
Megkeresem, csak tarts ki addig! – kapott észbe Caroline. Szabályosan
odarángatta a legközelebbi srácot, aki mellette állt. – Hé, vigyázz rá,
mindjárt jövök vissza! – utasította ellenvetést nem tűrő hangon. A barátnőm
eltűnt a látókörömből, és az agyon piercingelt, macis testalkatú pasi úszott be
helyette.
- Jól
vagy? – lépett közelebb, és a vállamra tette a kezét, amit ellöktem. – Hívjak
mentőt? – próbálkozott tovább, amit becsültem benne, még ha el is utasítottam a
segítő jobbját.
- Kösz…
de… ne – újból befújtam. Leültem a padra, és a térdeimet átölelve a fejemet
lehajtva remegő testtel igyekeztem átvészelni a rohamot. Elmondanám azoknak,
akiknek fogalma sincs milyen, ha ehhez hasonló helyzetbe kerülnek. Kibaszottul
félelmetes, mikor fuldokolva kapkodsz a levegőért, de az nem jön, hiába
rimánkodsz érte. Még a legrosszabb ellenségednek se kívánnád, ezt a szenvedést.
A percek, kínzó lassúsággal telnek, és te csak imádkozol, hogy legyen már vége,
mert nem bírod már tovább.
-
Pindurka, nyugi itt vagyok! – hallottam meg a hangját egy örökkévalósággal
később. Ki se nyitottam a szemem, csak bele fúrtam magam a mellkasába, és az
ölelő karjaiba. – Semmi baj, csak próbálj mély lélegzetet venni! – a hátamat
cirógatta, amitől szép fokozatosan sikerült ellazulnom. – Kösz, haver most már
rendben leszünk! – szólt a pasihoz, aki el is ment látva, hogy nincs rá tovább
szükségünk. Én azért elmormoltam egy köszönömöt, habár szerintem már nem
hallotta. Kicsit enyhít a dolgokon, ha ilyenkor van melletted valaki, és
támogat, még ha segíteni nem is tud. – Caroline szereznél, kérlek egy kis
vizet?
- Van
nálam – a táskájába nyúlt, és előhúzta az üveget, majd átnyújtotta.
Megköszönte.
- Próbálj
meg inni pár kortyot, de csak szép óvatosan! – úgy tettem, ahogy tanácsolta. –
Jobb? – válaszul bólintottam. – Fasza! – fél kézzel elengedett, majd
megkönnyebbülve rágyújtott. – Haza viszlek, és lepihenhetsz, mit szólsz hozzá?
– félre fújta a füstöt.
- Nem
kell, meg maradok, köszi! – köhögtem még egy kicsit, de az állapotom
fényévekkel javult. Rámosolyogtam bizonyítékképen, hogy ne aggódjon tovább.
-
Figyeljetek, nincs kedvetek bulizni? – terelte el a témát. - Ashley megfenyegetett, hogy kicsinál, ha
megint kihagyom a koncert utáni ünneplést – elképzeltem a szituációt, ahogy
győzködi, és szerintem ő olyan, akinek nehezen mondasz nemet. Emlékszem a múltkori kis hisztijére, ami után
Andy feltételezhetőleg úgy érezte ennyivel tartózik neki.
- Juj,
komolyan? – ugrándozott lelkesen a barátnőm. Olyan arcot vágott, mint aki előre
megkapta a karácsonyi ajándékát. – Heaven, légyszi, légyszi egyezz bele! –
kérlelt bevetve a kiskutya szemeket összekulcsolt kézzel, lebiggyesztett szájjal.
- Felőlem
– vontam meg a vállam. Ha nem kap el, egy újabb roham túl fogom élni, szóval
miért is ne? Meg különben is, iszonyú régóta nem buliztam egy jót, szóval
ártani nem fog az biztos. Esetleg, ha még is, akkor meg ki a faszt érdekel?
Wáááááááááá~ de vártam már ezt a részt!! *0* Nagyon jó,imádom ahogy írsz,csak így tovább! ;)
VálaszTörlésSzia Nikolett! :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett és hamarosan folytatás :D
Puszil,
Evangeline
*szomorkofik, mert nem ő volt az első kommentelő*
VálaszTörlésItt az ideje megint köszönetet modanom neked, amiért írod ezt a blogot!
Nagyon jól esett most ebben a betegeskedős időben, még ha reszketett is a kezem a hidegrázástól, és egy kicsit talán lassabban is olvastam, de teljesen feldobtál! Megint..
Caroline nálam most teljesen a ranglista tetején van, mármint Heaven szemszögét nézve (of course, csak Andy után^^)
Oda vagyok/voltam/leszek ezért, és a többi részért is.
Csak ez a fránya betegség...:( szegényem.
Várom a következőt,
Puszil,
Vivien^^ <3
Szia Vivien! :)
VálaszTörlésIsmételten ezer milliomodjára is köszönet, hogy vagy nekem. :) Mindig feldobnak a kommentjeid, komolyan.:D Olyan büszkeséggel tölt el, ha írnak nekem. :)
Sajnos saját tapasztalatból tudom, milyen ez a "fránya betegség", és gondoltam, ha bele írom ettől a gondoskodó PAPA MACI szereptől Andy még édesebb lesz. :)
Igen, Caroline kezd mostantól részese lenni, majd az epizódoknak. :)
Hamarosan új rész! :)
Puszil,
Evangeline
U.I.: Jobbulást kívánok és gyógyulj meg nekem! ;)
Húha, megint nagyon nagyon jó rész volt! Caroline nagyon kis figyelmes. :D
VálaszTörlésÉn is beteg vagyok, szóval csak egyet tudok érteni Viviennel, megláttam hogy van új rész és rátapadtam a monitorra. Tényleg droghatása van :D
Siess gyorsan a következővel! :)
Szia Shinachan! :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy te is újra itt vagy, és írtál nekem. :) Természetesen neked is jobbulást kíván a hivatalos dealered. ;)
Puszi,
Evangeline