Hétfőn a
suliban rögtön letámadtam Carolinet. Elkezdtem faggatni, hogy tud-e valamilyen
részidős munkát, amivel lehetne pár dollárt szerezni az ünnepekre. Teljesen
belelkesedett, ugyanis ma megy jelentkezni a Wall martba, és úgy hallotta az
egyik lány lemondta, szóval beugorhatok a helyére. Elfogott a kíváncsiság vajon
mit kell, majd csinálni, de ő titokzatosan annyit felelt, hogy tetszeni fog.
Hát, pasi téren egyezik az ízlésünk, szóval talán nem csalódok akkorát.
Oké,
megölöm a barátnőmet! Beszervezett, hogy legyek én is egy a Mikulás manói
közül. Roppantul nem találtam viccesnek, pláne miután bele néztem a tükörbe.
Zöld ruha, kimerevített fodros szoknya résszel, piros-fehér csíkos harisnya,
zöld csilingelős sapka, és pörge orrú csengettyűs zöld manó mamusz. Az, hogy
idiótán festettem enyhe kifejezés, ahhoz képest, ahogy éreztem magam.
Az áruház hatalmas többszintes épület tele
ajándékokért rohangáló emberekkel, de biztos vagyok benne, hogy nem kerülöm el
a megaláztatást. Ismételten nem tévedtem, ugyanis a műszak vége felé, két
ismerős alak sétált a karácsonyi falucska felé.
-
Kiszaladok a mosdóba, addig tartsd a frontot! – súgtam oda Carolinenak. A mi
feladatunk a Mikulás széke mellett állni. A fényképezkedés, valamint a cukorka
kiosztás után, pedig bájologni, néhány szót a gyerekekkel.
- Alig tíz
perce voltál kint – épp egy szőke tündérbogárnak gügyögött.
- Az a sok
kóla, nem tett jót a hólyagomnak… - próbálkoztam idegesen.
- Mi bajod
van? Csak nem megláttál valakit, és bujkálni akarsz előle? – a tömeget
pásztázta ismerős arcok után kutatva. Egyébként tökéletesen leszűrte a
kétségbeesésem forrását.
-
Pindurka! – a hang, amit pont most nem akartam hallani.
- Bassza
meg! – káromkodtam. Szívesen elrejtőznék a csicsás díszletek meg a játékok
közé, de ehhez már elkéstem, ugyanis lebuktam. Andy és Ashley közeledett felénk
csomagokkal megpakolva.
- Oh, már
értem! – kuncogott.
- Pindurka
olyan kis cuki vagy, és ez a ruha bizonyítja, hogy tényleg egy manó veszett el
benned – Ashley nem bírta ki megjegyzés nélkül. Legszívesebben kihúznám az
egyik műanyag cukorka rudat, és fejbe vágnám vele, de feltételezhetően akkor
kirúgnának. Plusz a kicsik egy egész életre kiterjedő lelki traumát
szenvednének. A Mikulás segítői agyon csaptak valakit! Igazi horror filmbe illő
jelenet!
- A
seggfej arra céloz a maga bunkó módján, hogy imádnivaló vagy – mosolygott a
barátom. – Te is Caroline – kacsintott rá kedvesen.
- Köszi,
Andy – fülig pirult, és megint az a hipnotikus tekintet uralkodott el rajta.
- Hé,
szerintetek, bele ülhetek a Télapó ölébe? – mindannyian szemöldök felvonva
bámultuk Ashleyt. – Áh, nem hiszem! – most tényleg, komolyan gondolja? –
Viszont helyette fotózkodhatunk a manókkal, ami sokkal jobb, igaz Andy? – bökte
meg a haverját röhögve.
- Hány
éves vagy? Hat? – kérdeztem tőle.
- Öt, de
fejlettebb a korosztályánál – felelt Andy. Odaballagott a kamerát kezelő kis
fekete csajhoz, aki idegesítően csámcsogott a rágóján, és rettentő unott képpel
viszonyult mindenhez. Súgott neki valamit, és a bige meg bólogatott. Visszasétált hozzánk és engem meg Carolinet
behúzta a karja alá. Ashley rögtön felvette a pózt szorosan hozzám bújva. –
Mondjátok, hogy csíz! – vigyorgott.
- Ugye nem
fizetted le, Amyt? – néztem rá.
- Nyugi,
Pindurka nem teszem nyilvánossá a képet, de karácsonyi képeslapnak tökéletes
lesz! – megölöm! Amy elkattintotta a kioldó gombot, én meg rögtön utána,
iszonyú nagyot csíptem az oldalába. – Na, ezt miért kaptam? – dörzsölte a fájó
pontot.
- Igaza
van, olyan édes volt tőle! – olvadozott Caroline áhítatos szemekkel.
-
Köszönjük a közbevetést, az Andy Biersack rajongói klub elnöknőjétől! – csúnya
pillantást lövelltem felé, amitől picire összehúzta magát. – Mert képes voltál
fizetni a képért – válaszoltam neki.
- Oh, ha
emiatt aggódsz egy fillért sem kért tőlem. Igaz, Amy? – szólt hozzá
hangosan.
- Pontosan
szépfiú – cuppantott felé csábosan. Oh, hát mégis csak van valaki, aki képes
kirángatni a leszarom a világot stílusából.
-
Caroline, Heaven vissza a munkához, még van húsz perceteket a műszakból! – a
morcos Télapó fellépett a színre. Mellesleg a szakáll, és a kitömött vatta has
alatt, egy csont vékony borostás férfi rejtőzött, név szerint Lou. Valószínűleg
neki is tele van a töke az áruházi Mikulás szereppel, de ez jutott a szezonra,
a pénz meg mindig jól jön. – Fiúk, tűnjetek el, és ne zargassátok a lányokat!
- Fél óra
múlva a török étterem előtt – súgtam oda Andynek, majd megpusziltam.
- Rendben.
Lényegében
az egész hetem, így telt. Nappal iskola, délután robotolás a new orleans-i
Északi Sarkon, majd vacsora Andyvel az egyik kajáldában. Apa próbált rávenni,
hogy segítsek Meredithnek a karácsonyi parti szervezésében, de nemet mondtam a
meló miatt. Nova kérlelt, hogy hadd ne kelljen, megint neki elviselnie a hiszti
rohamait, miközben a sarkában liheg, bőszen jegyzetelve. A sok nyaggatás után
beleegyeztem, hogy az utolsó simításokban besegédkezem. Igyekeztem a lehető
legjobban elterelni a gondolataimat, az ünnepek közeledtével jelentkező
depressziómról. Folyton csak anya járt a
gondolataimban, és hogy mennyire imádta a karácsonyt. Mindig együtt
választottunk fát a közeli piacról, haza hoztuk és a végén a rengeteg dísztől
iszonyú giccsesen nézett ki. A boltban vettünk pár doboz sütit, majd Szenteste
átmentünk az ajándékokkal együtt Richardhoz. Richard volt az a pasi, aki
valamilyen szinten állandóságot jelentett, mint férfi a csonka családunkban. (Anyával
hivatalosan soha nem alkottak egy párt, de közmegegyezéssel mégis valamiféle
kapcsolat alakult ki közöttük.) Pulykát sütöttünk, és körbe ültük az asztalt a
lakásán. Másnap meglátogattuk Cassandrát, aki olyan fogadott nagynéniféleként
funkcionált nálunk. Anyával a „Boldogan, míg nem…” forgatásán találkoztak, és
elválaszthatatlan barátnők lettek (egyébként haláli nőszemély, a humorától meg
a hasadat fogod, annyira zseniális). Így teltek az ünnepek, majd minden
visszatért a régi kerékvágásba. A jelenlegi helyzet szerint együtt kell lennem
az apámmal, a nővéremmel, a mostohámmal meg számtalan idegen emberrel, és
édesen bájolognom velük. Legszívesebben, bárhol máshol lennék, csak nem a luxus
sugárúton, a személyes börtönömbe bezárva.
December
23-án az utolsó műszakot húztuk le Carolinennal, és mindketten kikészültünk a
sok gyereksírástól, meg a hatalmas rohamtól, ami a kölyköket illette.
Megkértem, hogy ha van, még ideje ugorjunk be néhány üzletbe, hogy megtaláljam
a tökéletes ruhát az estére. (Igazából Andyt is meghívtam, de ma megint
fellépnek, szóval passzolnia kellett.)
- Én
szívesebben mennék hozzátok, mint hogy Peter bácsit, meg az idióta
unokatestvéreimet hallgassam órákon keresztül – mondta a barátnőm a próbafülke
előtt várakozva.
- Hajrá,
nem tartalak vissza! – elhúztam a függönyt, és kiléptem. – Na, milyen? –
királykék, hosszú oldalt hasított ruha, strasszos övvel a derekán.
- A pezsgő
színűre szavazok – utalt a kettővel ezelőttire.
- Rendben,
az nekem is jobban tetszett – bólintottam rá.
Kifizettem
a kisestélyit, és Carolinet haza küldve még benéztem egy-két üzletbe, hogy
teljes legyen az ajándék listám. Hulla fáradtan szálltam fel a villamosra, ami
elvitt a kínok házába. Bő negyed óra múlva szálltam le, és elpöfékeltem egy
cigit, azon morfondírozva, hogyan pattanhatnék meg. Mielőtt belépnék a poklok
házába felhívtam Andyt, hogy legalább halljam a hangját, ha már nem lehet itt.
- Szia,
Pindurka – a háttérben a tömeg hangosan ordibált, és alig értettem a szavait.
- Szia, mi
a helyzet? Biztosan nem bírsz elszakadni? – sóhajtottam.
- Kicsim,
szerintem feltűnt, hogy a családod nem igazán kedvel engem, kivéve Novát
természetesen.
- Leszarom
őket, gyere el miattam… - nyaggattam.
- Talán,
később benézek, így jó? – gondolom, valóban nagy erőfeszítésébe telik.
- Ahogy
érzed – egyáltalán nem haragudtam rá, hiszen részben jogosan kerülte a
családomat.
-
Kitartást, Pindurka!
- Valami
olyasmit – leraktam a telefont.
A házat
ünnepi hangulatba burkolták, de olyan műnek tűnt az egész, mint az áruház, ahol
egész héten güriztem. Tökéletesen feldíszített fa aranyszínű gömbökkel, vastag,
csillogó girlanddal. A lépcsőkorláton, hasonló kompozícióban, arany szalag
futott végig. A műanyag poharakból kirakott, pezsgővel töltött kreálmány külön
adta az ívet a puccnak. A pincérek frakkban szaladgáltak körbe-körbe és
szolgálták fel az italokat. Hosszú hófehér abroszos asztalok dugig tömve
különféle ételekkel, olyan mennyisében, amitől az egész éhező harmadik világ
jól lakna. A vendégek meg úgy öltöztek be, mintha a kicseszett operabálon
lennénk. A pezsgő színű ruhámban, a tíz centis tűsarkaimon, igyekeztem a lehető
legtávolabbi sarokba eltűnni, a tojáslikőrömet dédelgetve.
-Áh, végre
itt vagy! – a francba, botox Barbie kiszúrt. A hosszú méreg drága estélyijében,
simán felkonferálhatná az Oscar díjat is. A sok sminktől meg kb. egyidősnek
tűnt velem, nem is említve a gyémánt szettet rajta, ami túlragyogta az izzó
égősort a falak mentén. – Gyere, szeretnélek bemutatni pár embernek! – hiába
húztam a számat, ő nem törődve vele, belém karolt, mintha csak a legjobb
barátnők lennénk.
Kb. a
tizenötödik vendég után elvesztettem a fonalat ki-kicsoda, bár nem is izgattam
magam, hogy megjegyezzem a nevüket. A legtöbben a sajnálatukat fejezték ki anya
miatt (utálom, mikor vadidegenek tesznek úgy, mintha ismerték volna, közben meg
le se szarják), és azt mondták rettentően hasonlítok rá. Műmosoly kíséretében
megköszöntem a „kedvességüket”, és jó kiskutya módjára bólogattam mindenre.
Andy hol vagy? Ments meg tőlük! Egyfolytában a bejáratot figyeltem, hogy mikor
bukkan fel, de csalódnom kellett, mivel helyette mindig mások tűntek fel
bekapcsolódva a számomra erőltetett buliba. Oh, mikor lesz már vége?
- Drágám,
bemutatom a főnökömet, és egyben a legjobb barátomat, Vincent Cortezt – immáron
apa oldalán díszelegtem. – Vincent ő a lányom, Heaven.
-
Üdvözöllek – nyújtott kezet. 50 körüli, jól fésült, magas halszálka mintás,
öltönyös férfi. Az akcentusa, alapján talán olasz lehetett. Tipikusan olyan
szilárd jellemű embernek tűnt, akivel nem szívesen akasztod össze a bajszodat,
és félelmet kelt benned. Szivarozott, aminek a füstje eléggé marta a torkomat.
– Őszinte részvétem az édesanyád miatt! – hajtott fejet a tisztelet jeleként.
Monoton hangon immáron sokadjára köszöntem meg. – Ne aggódj, megtaláljuk a
gyilkosát, és csúnyán megfizet, majd azért, amit tett! – ökölbe szorult a keze
a dühtől.
- A
rendőrség sem jutott semmire, magának miért sikerülne? – kicsit szemtelenül
viselkedtem, de kezdtem besokallni a ma estétől.
-
Kedvesem, mögöttem sokkal többen állnak, mint azt te eltudnád, képzelni – a
mosolyától a hideg futkosott a hátamon.
- Csak nem
a maffia tagja? – tartottam a szemkontaktust.
- Heaven,
add meg a tiszteletet! – szólt rám az apám szigorúan.
- Semmi
baj, Christopher – fogta meg a barátja vállát. – Válaszolva a kérdésedre pedig,
nem, csak sok helyre elér a kezem – idegesítően kedves maradt.
- Értem –
meg sem lepődtem. Az apám feltételezhetően mocskos ügyeket intéz, de addig,
amíg ez engem nem érint, nem érdekel. – Most, ha megbocsátotok, felmegyek a
szobámba.
- Menj
csak, kicsim! – apa szeretetteljesen megsimogatta az arcomat. Némi álszentséget
éreztem a mozdulatában, de bevallom jól esett. – Jó éjszakát!
- Jó
éjszakát!
A
szobámban megszabadultam a ruhámtól, lezuhanyoztam, és lefeküdtem. Lentről
beszűrődtek a társalgás zajai, és az alkohol hatására mindenki egyre jobb
hangulatba került. Bedugtam a fülesem, és szerencsére hamar elnyomott az álom.
Megint
rázogatásra keltem. Most komolyan, ez a heppje, mindenkinek? Az oldalamra
fordultam, és próbáltam ignorálni a nővéremet.
- Heaven,
ébredj! – mellém mászott, és úgy lökdösött. – Andy van itt. Ha nem jössz le, én
fogom helyetted szórakoztatni.
- Hol? –
kezdett kitisztulni a tudatom.
- Lent
beszélget apával.
- Oh, a
faszba! – lerúgtam a takarómat. Papucsba bújtattam a lábam, és zombiként
követtem le a lépcsőn.
Nem akartam
hinni a szemeimnek, így kétszer is megdörzsöltem, hogy nem álmodom-e.
Mindketten a kanapén ültek, ordibálva sörrel és cigivel a kezükben. Nem egymást
ölték, hanem valami foci meccset néztek. A megdöbbentem, az enyhe kifejezés,
mivel szabályosan leesett az állam.
- A kurva
életbe, ez a McHiggins mekkora egy balfasz, simán bevihette volna a
touchdown-t, de helyette elbaszta. Most szólj hozzá! Ki a fasz szerződtette le,
ezt a gyökeret? – apa nyomdafestéket nem tűrően káromkodott.
- Szia,
Pindurka! – kelt fel Andy. Oltári helyesnek találtam a fekete farmerjában és
fekete-szürke csíkos pulóverében. A haja kuszán hullott az arcába, amitől külön
elolvadtam. – Öltözz, és indulunk!
- Andrew
elkért téged az ünnepekre, és mivel ilyen rendesen viselkedett, nem bánom, ha
nem velünk töltöd ezt a pár napot. Igaz, hogy ez az első karácsonyod velünk,
szóval, ha szeretnéd, maradhatsz is – olyan kedvesen, és mézesmázosan
viselkedett, hogy hirtelen nem tudtam mit válaszoljak.
- Én is
mehetek Andyvel? – lelkendezett Nova magából kikelve. A nyuszi mintás
pizsamájában kicsit röhejesen festett, de valahogy egyszerre imádnivalóan is.
- Nem –
vágtam rá gyorsan. Pár másodpercig elgondolkoztam mi lenne a helyes döntés, és
mivel Andyhez húzott a szívem… - Biztos, nem baj? – kérdeztem.
- Kicsim,
nem szeretnélek, erőszakkal itt tartani – újabb cigire gyújtott rá. Közelebb
sétáltam hozzá, és életemben először átöleltem őt.
- Köszönöm
– motyogtam könnyes szemekkel.
-
Szeretlek, drágám – simogatta meg a hajamat.
- Én is
téged, apa – elhúzódtam tőle. Azt hiszem, végre sikerült áttörnünk azt a kemény
képzeletbeli falat, amit a hosszú évek emeltek közénk.
*izgatottan csápol* Első első elsőő :3
VálaszTörlésMegint csak fenetikus rész volt, egyetlen egy belekötni valóm van: Miért ilyen rövid? T_T xD
Nagyon remélem, hogy sok sok része lesz még! :D
Örülök, hogy Heaven és az apja között végre megtört a kemény jég, de azért kíváncsi vagyok, mit hoznak ki az ünnepek Heavenből. Nova meg egyenesen idegesítő ezzel a rágógumi szerű tapadással.:D De hát egy szó mint száz, még őt is imádom!
Szia Shinachan! :)
VálaszTörlésMegint itt vagy. :D Imádlak, még mindig. :) Nos, Nova idegesíthető és szerethető egyben, de ő már csak ilyen. XD
Az apás jelenet nekem is nagy kedvencem. :) És SPOILER! Heavennek az ünnep nem teljesen olyan lesz, ahogy azt ő elképzelte. ;) Gonosz vagyok, mi? XD Muhahaha! XD
Puszika,
Evangeline
U.I.: Ne aggódj, egy hamar nem fog bezárni a blog, vagyis még lesz egy jó pár rész. :D
Szia!
VálaszTörlésMivel írtad, hogy dobjalak meg itt kommentel már repültem is.
Így reggel iszonyat üdítő volt olvasni az írásod.
Igazából Heaven sokban hasonlít rám, így mindig nagyon könnyű vele azonosulni, de mint más említettem sosem elég a blogodból.
Novát néha igazán lecsapnám, főképp, mikor tapad mint a rágógumi. Andyt pedig imádom, ezen nincs mit ragozni.
A rész ismét csodás lett, örülök hogy Heaven viszonya rendeződni látszik az apjával.
Tűkön ülve várom a következő rész. ;)
Ölel:
Luna
Szia Luna! :)
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy nem felejtetted el. :) Annak meg még inkább, hogy itt vagy. :D Nova kell a történetbe, még ha még én is leütném néha egy baseball ütővel is XD.
Imádom, hogy imádod. :D
Puszil,
Evangeline
Szia. :)
VálaszTörlésNos, ez a rész is tetszett, mint az összes többi, de nekem még mindig gyorsan történnek az események. Kezdek megbarátkozni a szerelmes Andy gondolatával is. :) Bár fura volt, hogy Andy és Heaven apja olyan jól elnézték együtt a meccset, de hát mindegy. :D
Esetleg nem lehetne egy chatet beiktatni? :D az szerintem jó ötlet lenne, de ez csak egy felvetés. ^^
Még mindig tetszik a történet, bár mint mondtam nekem gyors.
Üdv: Sel :3
Szia Sel! :)
VálaszTörlésKöszönöm, hogy írtál. :D Örülök, hogy tetszik még, ha gyorsnak is találod a történet menetét. :) A szerelmes Andy meg szerintem nagyon cuki. ;) Nem akartam, hogy Christopher és Andy rosszban legyenek, így kitaláltam ezt a meccsnézős dolgot, mert nem tudom... ez jutott eszembe. :D
Remélem, írsz a későbbiekben is. :)
Puszil,
Evangeline