-
Pindurka, azt hiszem, neked kell vezetned – mondta a kocsiban. – Van jogsid,
ugye?
- Hát, az
nincs… - megvakartam az államat. –de anya, párszor átadta nekem a kormányt,
szóval nem fogunk fának hajtani – próbáltam viccesnek beállítani a dolgot.
- Baszd
meg! Ha lemeszelnek a zsaruk, nem is tudom, melyik a jobb az, hogy te papírok
nélkül vezetsz, vagy, hogy engem bemér a szonda – rágyújtott, majd letekerte az
ablakot a füst miatt.
- Így is
úgy is börtönbe megyünk, szóval szarni bele! – fő a pozitív gondolkodás. Bár
abban biztos vagyok, hogy belőlem csicska lesz, de ő még szép karriert futhat
be egy apuci oldalán. No, komment!
-
Hatalmasat fogunk kerülni, de nincs más választásunk – beindította a motort.
- Várj,
mielőtt elindulunk, oda szeretném adni az ajándékodat! – bele nyúltam a
táskámba, és kihúztam a kis fekete masnival átkötött dobozt. – Nem egy nagy
szám, viszont remélem, tetszik – átnyújtottam. Kibontotta, és gyermeki mosoly
ült ki az arcára.
- Imádom!
– sokat agyaltam rajta, mit is válasszak neki. Végül egy ezüst Batman logós
gyújtó mellett döntöttem, amibe bele gravíroztattam a monogramját. – Köszönöm
szépen – megpuszilt. Megnyugodtam, hogy megérte egész héten a Mikulás
manójaként dolgozni. – Remélem, a tied is tetszeni fog! – pici rózsaszín,
fényes zacskó került elő a kabátja belső zsebéből. Hosszú arany lánc, rajta
díszes kulcs medál. – Tudod, ez ilyen jelképes dolog, hogy a szívem kulcsa
nálad található – a nyakában lógott a medál párja, egy lakat. Kivette a kezemből,
és bele illesztette a zárba, ami ki is kipattant.
- Soha nem
fogom levenni – segített bekapcsolni a csatot. – Köszönöm.
A családja
New Orleans kül, vagy ha úgy jobban tetszik, kertvárosában lakik. Ohioból
költöztek ide, hogy megnyissák az éttermet, amit egy honlapon kínált eladásra
nevetséges összegért, és felújítás költségeinek fejében. A házuk teljesen
átlagos, pont ugyanolyan, mint a velük szemben levő vagy, olyan, ami mellett
naponta százszor is elsétálsz. A dekoráció viszont nagyon édes, Mikulás a
szánján, hóember a tetőn, és a fénysor füzér szinte másodpercenként váltogatta
a színét. Sokkal inkább éreztem már csak kívülről is a szeretet, mint nálunk az
áruházi giccs maszlaggal.
- Biztos,
nem fogok zavarni? – kérdeztem meg sokadjára. Pofátlanságnak tartottam pont, az
ünnepekkor „betörni” az otthonukba.
- Kb.
ezredjére is, nem, nem zavarsz, plusz felhívtam őket, hogy jössz, szóval nem
mondhatod le, csak úgy.
- Mi van,
ha nem kedvelnek? – a cipőm orrával a havat túrtam.
- Bolond
vagy, Pindurka – felém fordult és megfogta az arcomat. – Még, ha nem is hiszed
el, de érted mindenki rajong – váratlanul kapott el, majd megpörgetett. – Köztük
én a legjobban.
- Na, jó
most az egyszer, talán igazad van… - elmosolyodtam. A nyaka köré fontam a
karomat, és megcsókoltam.
A házuk
belülről is ünnepi díszbe öltözött, a karácsonyfa a sarokban szinte a
mennyezetig ért színes gömbökkel és égősorral tele pakolva. A kandallóban
pattogott a tűz, felette zoknik kiakasztva, dugig tömve apró meglepetésekkel.
Az asztalon gőzölgött az arany barnára sült pulyka, mellé gyömbéres süti, húsos
pite, krumplipüré, kukorica saláta és áfonyaöntet. Gazdagon elkészített lakoma
az éhes gyomornak. Igaz, hogy életemben most járok náluk először, de a szívem
rögtön átmelegedett az egész helytől. A szülei meg nagyon rendesek, és szinte
azonnal családtagként kezeltek. Chris mackós alkatú, jó két méter magas, őszes
rövid hajjal. Régebben egy bandában dobolt, de feladta a dolgot a fia születése
után. Amy apró asszonyság kb. velem egy magas, festett szőke hajú, szemüveges.
Az éttermük főszakácsa, és a szabadidejében a bolha piacokat járja, újabb
kincsek után kutatva. Mindketten hívő katolikusok, ami meglepett, hiszen Andy
nem tűnt olyan típusnak, aki Istenhez imádkozna a megváltásért. A választ hamarosan
meg is kaptam miért, keresztény középiskolába járt, de viszonylag hamar rájött,
hogy a vallás nem áll igazán közel hozzá, így a mai napig ateistának tartja
magát. Kicsit érdekes az ellentét, de ez legyen a legkevesebb, ha megértik a
másikat. Szerencsés srác, hogy ilyen családban nőhetett fel. Nem mellesleg, az
anyukája tündéri nőszemély. Rögtön úgy viselkedett velem, mintha ezer éve
ismernénk egymást, és néhány perc múlva már a családi fotóalbumot mutogatta.
Meg kellett állapítanom, hogy Andy elragadóan, bájos kisbaba volt a hatalmas
kék szemeivel, és alig pár naposan már nagyban mosolygott a világra. Láttam őt
büszke kisiskolásként egyenruhában, lázadó kamaszként emo korszakát élve, de a
hosszú hajával meg a bőrszerkóival, nem tudtam megbarátkozni, ami egy kemény
heavy-metalos benyomását keltette. A harmadik vastag album után szólt közbe
Chris, hogy ő is rajong a képekért, de ha így megy tovább, rövid időn belül az
éhhalál küszöbére kerül. Andy rám kacsintott, és én kedvesen eltoltam az újabb
fotókat, hogy később ráérünk még gyönyörködni bennük.
- Mondd,
csak csillagom neked, hol vannak a szüleid? – kérdezte tőlem Amy mosogatás
közben. Amúgy az étel isteni finom volt, és nem mintha a seggnyalás lenne a
célom, de nem győztem dicsérni a menyei falatokat.
- Apa, otthon a mostohaanyámmal és a
nővéremmel, anya meg… - nehezen találtam a megfelelő szavakat. - egy jobb
helyen – egészen eddig a pillanatig sikerült megfeledkeznem róla, de a
felidézése emlékeztetett a fájó űrre, amit a szívemben hagyott.
- Oh, sajnálom,
kincsem – megsimogatta a hátamat. Ösztönösen összerezzentem a szeretetteljes
mozdulattól. – Valami baj, van? – vizslatott aggódó szemekkel.
- Nem…
csak… - leraktam az eltörölt tányért. – levegőznöm kell egy kicsit – hadartam
el. Szerintem a frászt hoztam rá, de ez nem az ő hibája.
A fogasról
lekapva a kabátomat siettem ki az ajtón. Leültem a hideg hólepte lépcsőre,
átöleltem a térdemet, és hiába próbáltam visszatartani a könnyeimet, nem
sikerült. Tudtam, hogy nehéz lesz nélküle, de azt nem, hogy ennyire. Soha
senkinek nem kívánom azt a fájdalmat, amin keresztül kell mennem.
- Pindurka,
gyere, menjünk be, mert meg fogsz fázni – Andy hangja ütötte meg a fülemet.
Kedvesen szólt hozzám, ahogy mindig szokott, ha látja, hogy a szomorúság kezd
maga alá temetni. Felálltam, és a nyakába borultam. A mellkasába fúrva az
arcomat sírtam tovább, hiszen rajta kívül nincs senki, aki megértene. – Vagy
inkább menjünk hozzám?
- Los
Angelesbe akarok menni – szipogtam. – Virágot vinni a sírjára, és… - teljesen
eldugult az orrom, és a tüdőm is egyre jobban szorított.
-
Kitalálunk valamit, rendben? – próbált megnyugtatni.
- Az
anyukád nagyon aranyos, és mond meg neki, hogy sajnálom. Tönkretettem a családi
karácsonyt – akadozva beszéltem, de ennek ellenére sikerült értelmesen
megfogalmaznom.
- Nem
tettél tönkre semmit – mosolygott, és megsimogatta az arcomat. – Ülj be a
kocsiba, mindjárt jövök én is – bólintottam.
Borzalmasan
éreztem magam, és hogy eltereljem a gondolataimat bekapcsoltam a rádiót. Hiába
tekergettem az adókat, mindenhol ünnepi zenék szóltak. A Jingle Bells és a Last
Christmas különféle feldolgozásokban csendült fel. A csönd per pillanat rettentően
zavart, szóval ha valami szól a háttérben, az jelenleg a legjobb. Halkan
dudorászva ütögettem a ritmust, és nem törődtem azzal, hogy ha valaki esetleg
erre jár, hülyének nézhet. Andy pár perc múlva tért vissza. A hátsó ülésre
néhány ételhordót, meg két alaposan becsomagolt dobozt pakolt be.
- Minden
rendben? - beült és beindította a
motort. A hangulatingadozásaim még engem is kiakasztottak, és csodálkoztam, ő
hogyan képes elviselni a rohamaimat.
- Fogjuk
rá! – megvontam a vállam, és lehúztam a lábam a műszerfalról. Leporoltam azt a
részt, ahol összekoszolta a cipőm. – Nem énekelsz velem? – néztem rá boci
szemekkel. Az én hangom borzalmas, de az övé kárpótol a fars szólamokért.
- Dehogynem
– odahajolt, és megpuszilt. Hihetetlen, hogy ez a pasi képes rá, hogy mindig
mosolyt varázsoljon az arcomra, legyen akármilyen szar kedvem is. A klasszikus
dalokból hamar rockosított slágerek születtek, és üvöltve adtuk tudtára
mindenkinek, hogy mennyire jól szórakozunk.
- Duót
kellene alapítanunk – lökte meg a vállam viccesen a liftben. – Hidd el nekem,
vennék a lemezünket! – nevetett tiszta szívéből.
- Ja,
képzelem – végre elmúlt a szomorúságom. – főleg, ha engem lehúznak, és te
kerülsz a középpontba. A tini lányok megörülnének érted, és az orgazmusig
sikoltoznák a nevedet.
- Ugyan
már Pindurka, ha más nem, legalább a borítón dögösen mutatnál – vigyorgott.
- Szóval,
azt mondod, szar a hangom? – háborodtam fel jogtalanul, mivel ez az igazság.
- Kicsit,
de ne aggódj, ha más nem én imádom! – bele csípett a fenekembe. – Bocs, ezzel
tartóztam a múltkori után! – a manós fotó elkészültére utalt. Mihelyst kinyílt
a lift, már neki is estem. Csikiztem, ahol értem, ő meg alig talált bele a
kulcslyukba. – Rossz emberrel kezdtél ki, édesem! – felkapott, én meg visongva
kapálóztam.
- Hé,
menjetek szobára! – Ashley alakja rajzolódott ki előttem, fejjel lefelé. Pár
centire tőle a fasztarisznya Jinxx állt. Mindketten Mikulás sapkát viseltek, és
feltételezhetően tojáslikőrt ittak, rénszarvasos műanyag pohárból. Andy gyorsan
letett, így normál nézetből megállapítottam, hogy rettentő röhejesen festenek.
- Lelépett
a Télapó titeket, meg itt hagyott, hogy riogassátok szegény gyerekeket? - kérdeztem gúnyosan.
-
Pindurka, nem szabad, így beszélned, különben kizárnak a Manók Tisztességes
Egyesületéből – vágott vissza Ashley.
- Manó? –
nézett rá furcsán Jinxx. Ashley előkapta a mobilját, és sejtettem, hogy az
áruházi képet mutogatja fülig érő szájjal. – Oh, már értem!
- Mi a
faszt kerestek itt? – szólalt meg Andy. A háta közepére nem kívánta ezt a két
vadbarmot, ez tisztán látszott rajta.
- Jinxx
összeveszett a barátnőjével – sóhajtott. - megint. A repülőjáratokat, meg
lefújták a hóvihar miatt, szóval itt ragadtam – tárta szét a karját.
- Szuper,
akkor mi lépünk le! – fogta meg a kezem Andy és húzott az ajtó felé.
- Mi
bajotok van? – kérdezte értetetlenül Ashley. Őt nem hibáztatom, de az a
fasztarisznya ezek szerint, nem csak engem irritált.
- Semmi
azon kívül, hogy a múltkor rám akartál mászni – válaszoltam, dühösen
visszafordulva.
- Ne
haragudj, kérlek! Ha iszom, egy seggfej vagyok, ezt ti is tanúsíthatják! –
megerősítést várva, nézett a két barátjára.
- Amúgy is
egy fasz vagy, de akkor még nagyobb – bólintott Ashley. Lehúzta a maradék
likőrt, és újra töltötte.
- Viszont,
tudom, hogyan tehetném jóvá! – szólt közbe Jinxx. Lerakta a poharát, és
rágyújtott. – Segíthetek, a barátnődnek – bökött a fejével felém. – Ashley
mesélte, hogy elveszítetted az édesanyádat…
- Soha,
nem bírod tartani, azt a lepcses pofádat, mi? – szidta le Andy a barátját. A
nagy nőcsábász csak megvonta a vállát, és egy hajtóra lehajtotta az italát.
- Semmi
közöd hozzá – rivalltam rá mérgesen. Nagy nehezen sikerült kivernem a
gondolatát, erre ez a fasztarisznya megint emlékeztet rá.
-
Segíthetnék, neked, ha meghallgatnál… - próbálkozott tovább kedvesen.
- Kösz, de
nem kérek belőle! – feleltem szinte ordítva. Éreztem, hogy a mellkasom megint
elkezd szorítani, és a könnyek szorították a torkomat.
- Kb.
ugyanennyi idős voltam, mint te, mikor meghaltak a szüleim – nem is figyelt
rám. - Rosszul szigetelték a házunkat, és a széndioxid mérgezés az álmukban
végzett velük. Nem tudtam felébreszteni őket, miután egy átbulizott éjszakát
követően estem haza. A mentősök szerint szerencsésnek mondhatom magam, de a mai
napig úgy érzem, ha akkor nem megyek el, megelőzhettem volna a tragédiát. Évek
kellettek hozzá, hogy megtanuljam legyőzni a bűntudatomat, de ma már jól vagyok
– az arca szenvtelennek tűnt, de tapasztalatból tudom, mekkora fájdalommal jár.
Nekem is megfordult a fejemben, hogy mit tehettem volna, ha aznap én is ott
vagyok anyuval. Talán engem is vele együtt megölnek, de mi van, ha sikerült
volna segítséget hívnom? Ezerszer lejátszottam már a lehetséges
forgatókönyveket, de természetesen ezek csak hiú ábrándok, hiszen a múltat nem
változtathatjuk meg. – Menjünk le a parkba, és mutatok valamit, amitől könnyebb
lesz.
- Óriási
tévedésben vagy, ha azt hiszed, megyek veled bárhova is, miután úgy letámadtál
– továbbra is ellenségesen viselkedtem. Meghatott a története, de ennek
ellenére a szimpátiámat és a bizalmamat még nem nyerte el. Azért picit furdalta
az oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon mi olyat tehet értem, amitől
elviselhetőbb lesz a gyászom.
-
Természetesen, hozhatod a babaképűt is – intett Andy felé.
- Hé,
engem se hagyjatok itthon! – nyúlt a kabátjáért Ashley.
- Egy
próbát, megér nem? – nézett rám a barátom.
- Talán… -
egyeztem bele.
Négyesben
sétáltunk végig a kihalt utcákon. Ilyenkor mindenki a családjával ünnepel a
meleg lakásában, vagy ha mégsem az ítéletidő, akkor is a négy fal közé, száműzi
az embereket. A hóvihar csípte az arcunkat, szaggatta a ruhánkat, és hamar a
tüdődig hatolt a hideg. A fáztam az enyhe kifejezés, mivel konkrétan készültem
hó angyallá változni. Senki nem beszélt a másikhoz, és kivételesen a két idióta
sem húzta egymást.
- Itt
tökéletes – torpant meg Jinxx két szomorúfűz között. Bele nyúlt a zsebébe, és a
legnagyobb megdöbbenésünkre egy piros leeresztett lufit húzott elő. Nem
kommentálta a dolgokat, csak felfújta és aranyszínű madzaggal kötötte be a
végét. A szél erősen tépázta a pehelysúlyú általában parti kellékként szolgáló léggömböt.
– A lufi jelképezi azt a lelket, akit elveszítettünk, és ha el tudod engedni,
az-azt jelenti, hogy képes vagy tovább lépni, és élni az életedet – átnyújtotta
nekem.
-
Baromság! – ciccegtem.
- Akkor
miért nem ereszted el? – kérdő tekintettel meredt rám. Hosszú másodpercekig
csak hipnotikusan bámultam, és elsőre ugyan nem hittem benne, de kezdett egyre
elkeseredettebbé válni a helyzet.
- Gyerünk,
kicsim, meg tudod csinálni! – Andy átölelt hátulról, és édesen súgott a
fülembe.
- Nem… - a
látásom homályossá vált, az akaratlanul is kibuggyant könnyektől.
- Én
hiszek benned! – biztatott, mint mindig.
-
Szeretlek anya, és soha nem foglak elfeledni történjék bármi is! – az ég felé
néztem. – Emlékszel? A holdnál és a csillagoknál is jobban… – elengedtem, majd
Andyhez bújtam a mellkasába fúrva az arcomat. - Soha nem foglak elfeledni…-
ismételgettem halkan.
Pár órával
később sokkal oldottabb lett a hangulat. Ashley kitalálta, hogy rendezzünk
saját karácsonyi partit. Haza fele menet, bevásárolt egy éjjel-nappali
italboltban és vígan dalolva vezette a menetet. Persze a másik két bandatag nem
bírta ki, és alapos fürdetésben részesítette, a ház melletti hatalmas hókupacban.
Jót aszaltam rajtuk, míg ki nem találták a szívassuk a kicsit dolgot, és én sem
úsztam meg, hogy ne ázzon el még a bugyim is. Iszonyú jó kedvvel léptünk be a
lakásba, majd a Szentestét pizzával, és töménytelen alkohollal zártuk. Kellemes
karácsonyt anya! Tudom, hogy mindig velem vagy, még ha nem is láthatlak téged,
mindig a szívemben leszel örökkön-örökké.
Ez a rész is mocsok jó lett, mint a többi :) remélem hamar jön a következő rész :)
VálaszTörlésSzia Kakashi! :)
VálaszTörlésÖrülök neked, remélem írsz a továbbiakban is. :D Minden hétfőn új rész! :) (Ha minden igaz XD)
Puszillak,
Evangeline