A rész erőszakot tartalmaz!
A Rose rezidencia semmi ehhez a kicseszett kastélyhoz képest.
Szerintem van vagy száz szobájuk, külön foci pálya, uszoda, mozi komplexum meg
még egyéb szórakozást nyújtó objektum. Biztos vagyok benne, hogy két hónap
kevés lenne az egész hely feltérképezéséhez. Több fekete öltönyös fülessel
rendelkező, izmoktól duzzadó testőrt is kiszúrtam, akik ezt a monstrumot
védték. Azt sejtettem, hogy Vincent gazdag, de ennek a palotának az árából
évekig jól lakna az egész éhező harmadik világ. Az érkező vendégek közül szinte
mindenki egy puccos limuzinból szállt ki (a Mustang ócska tragacsnak tűnt
mellettük). Megböktem Andyt, aki szintén nehezen ocsúdott fel a bámészkodásból.
- Biztos, hogy be akarsz menni? – nézett rám kétségek között
vergődve. Feszengett, ezt tisztán láttam rajta. Önző módon egy másodpercre se
gondoltam bele, hogy mekkora szívességet tesz nekem a jelenlétével. Ha a
megérzésem nem csal, bárhol szívesebben lenne, mint itt a felső tízezer kellős
közepébe csöppenve. – Ezek kibaszottul
fent hordják az orrukat – bökött a fejével feléjük. - és ha nincs több millió a
számládon, szarba se vesznek – hátra túrta a haját, ami nála a feszültség
levezetésének valamiféle megnyilvánulása.
- Igazából én is szívesebben tölteném máshol a Szilvesztert, de
egyszerűen a kíváncsiság nem hagy nyugodni – vontam meg a vállam.
- Természetesen titeket, lányokat részben ez tart életben –
mosolygott. – Szóval, ha valakit kinyírok az este, mert felbassza az agyamat
annak a halála a te lelkeden fog száradni.
- Vállalom a felelősséget! – bólintottam vigyorogva, majd bele
karoltam a kinyújtott karjába.
- Jössz nekem eggyel, ezt ne felejtsd el! – bökött oldalba
gyengéden.
- Ha ez az ára, hogy meg tudjam, mit akar Vincent tőlem, akkor hát
legyen! – feleltem határozottan.
Rettentő drága festmények a falon, értékes szobrok, kristály
csillár a plafonon, aranyozott lépcsőkorlát és ez csak a nappali. Hatalmas
faragott faajtó vezetett a bálterembe. Mellette szmokingos öregúr ácsorgott
(csak nem az inasuk? Valahogy rohadtul nem illett ide, de mindegy nem számít.),
akinek mindössze az a feladata, hogy leellenőrizze rajta vagyunk-e a
meghívottak listáján. Andy újra megpróbált visszatartani, de csak legyintettem.
Egy pillanatra eszembe jutott, hogy mi van, ha ráhallgatok, de gyorsan
elhessegettem a gondolatot. Felöltve a pókerarcom léptem be a puccos
társaságba. (Emlékszem anyának kétszer sikerült elrángatnia ehhez hasonló
eseményre, és én is hasonlóan éreztem magam, mint most Andy. ) A legtöbb ember
csak a filmben lát ehhez hasonlóan pompás luxust. A fényt több a plafonról
lecsüngő gyönyörű csillár szolgáltatta, a márvány padló érdekes alakzatok egész
sorát adta ki. Fehér abroszos négy személyes asztalokat pakoltak egészen
hátulra, az óriási ablakokat vörös damaszt függöny fedte, és kiszúrtam még
néhány óriási tükröt is a falakon. A zenekar vontatott klasszikus zenét
játszott, aminek hallatán a fiúm felvont szemöldökkel ajándékozott meg. Bárgyún
vigyorogtam rá a vállamat vonogatva. Előre sejtem, hogy nem lesz könnyű
maradásra bírnom, de megbirkózok a kockázattal.
- Az nem apád és a felesége? – kérdezte a terem közepe felé
mutatva. Én is azonnal felismertem a családomat. Meredith tojáslikőr színű
csipkés estélyit viselt, apa drága öltönyben feszített. A kezükben pezsgős
pohár. Elmélyedve beszélgettek az est házigazdájával, és feltételezhetőleg az
asszonykájával.
- Menjünk oda! – mintha csak észrevették volna, hogy figyeljük
őket, és megfordultak. Feléjük biccentettem. – Ígérem nem maradunk sokáig! –
pusziltam meg felpipiskedve a nyugtalankodó barátomat.
- Mi lenne, ha inkább… - a szót egy colos izmos srác fagyasztotta
belé, aki megkocogtatta a vállát. Focista
alkatnak tűnt, a szmokingja meg szétrepedéssel fenyegetett. A vörös haját
rövidre nyíratta, az apró barna gombszemei Andyre fókuszáltak. Erősen
napbarnított bőre arról árulkodott, hogy valószínűleg az év 365 napjából a
legtöbbet a nap által kibocsájtott, UV sugarak alatt töltötte.
- Csak nem Andy Biersack? – az akcentusa angol származásáról
árulkodott.
- Isaac Hamilton – szűrte a fogai között a nevét. A srác vagy jó egy
fejjel magasodott fölé, ami nem semmi ahhoz képest, hogy a pasim sem egy kerti
törpe.
- Mi van veled, haver? Nem láttalak a gimi óta – elég közlékenyen
viselkedett, amiből azt a következtetetést vontam le, hogy valóban nem
vadidegenek egymásnak. Kicsit értetlenül kapkodtam a fejem közöttük a
magyarázatot várva, hogy mi a helyzet. Andy arca elsötétült és a kék szemei a
gyűlöletet tükrözték, ahogy ránézett. A barátom heves reakciója alapján rossz
előérzetem támadt.
- Mi a faszt érdekel az
téged? – förmedt rá magából kikelve.
Engem automatikusan a háta mögé húzott. – Pokollá tettétek az életemet,
szóval ne most próbálj meg jó pofizni nekem, mert azzal már elkéstél.
- Nyugi, haver! – tette fel a kezét védekezőleg. – Hátrább az
agarakkal! Nem akarlak bántani, csak gondoltam elbeszélgethetnénk a régi szép
időkről – számomra úgy tűnt valóban nem hátsó szándékkal próbál közlekedni
felé. Andy viszont megingathatatlannak látszott.
- Baszd meg Hamilton! – a keze automatikusan ökölbe szorult. Az
egész teste megfeszült, mint aki csak arra a pillanatra vár, hogy mikor
ugorhasson rá.
- Látom semmit nem változtál! – csóválta meg a fejét. Gonosz
mosoly költözött az arcára, ami szerint az előbb túl hamar ítéltem meg. –
Ugyanaz az emos köcsög vagy, akit imádtunk szívatni, és nem érdemled meg ezt a
dögös macát sem – mutatott rám. Andy abban a másodpercben pöccent, ahogy
elhangzott a mondat. Tiszta erőből megütötte, amitől a rohadéknak felrepedt az
alsó ajka. Akaratlanul is felsikkantottam a váratlan erőszaktól, és elkaptam a
pasim karját. Természetesen rögtön sikerült felhívnunk a figyeltem, és rengeteg
szempár meredt ránk. Alig pár perce érkeztünk, és máris mi vagyunk a cirkuszi
látványosság, hát ez óriási!
- Még egy szó, és megöllek, te kibaszott fasszopó! – éreztem a megfeszült
izmait, amik felkészültek a lehetséges verekedésre. Nem szerettem volna, ha idő
előtt kidobnak minket, így muszáj lesz hatnom a még megmaradt józan eszére.
- Gyere, szívjunk egy kis friss levegőt! – igyekeztem visszafogni
a remegésemet. Nem féltem tőle erről szó sincs, csak az adrenalin engem is
felpörgetett. Bevallom legszívesebben, behúznék egyet az öntelt képébe, de a
mostani nem az én harcom.
- Hallgass
a macádra, és menj el szépen! – megtörölte a száját. A kaján vigyorát nehezen
tüntette el, mivel a mostanit győzelemként könyvelte el.
Két
gorilla bukkant fel a hátunk mögött felénk tartva a walkie-talkiejukba
motyogva. A vészreaktorom nyomban bekapcsolt, és elkezdtem a kijárat felé húzni
a hevemensen tiltakozó barátomat. Végül szerencsére beadta a derekát, mikor a
biztonságiak alig két méterre voltak tőlünk. Az a tetű meg összefont karokkal
elégedetten bámult minket. Beintettem neki, és Andyt rángatva ott hagytuk (na,
nem mintha lenne esélyem a pasimmal szemben, de az elhatározás nagyúr).
- Mi a
fasz volt ez? – kérdeztem a ház udvarán. Oh, mellesleg a kert igazi menyei Paradicsomként
is megállná a helyét. Aranyhalas óriási tó (a tél ellenére nincs befagyva, ezen
meglepődtem), kerub szobor kompozíció, rózsa lugas, csicsás üvegház, minden
ami, csak szem-szájnak ingere. Gyorsan felvakartam az államat a földről, és
Andyre meredve vártam a magyarázatát.
-
Emlékszel meséltem, hogy a sulimban kívülálló voltam – bólintottam. Remegő
kézzel gyújtott rá, és vagy ötödjére túrta hátra a fekete tincseit. – Nos,
Hamilton az egyik a sok srác közül, akik folyamatosan gúnyoltak, megaláztak a
megjelenésem miatt. A legtöbbször próbáltam kizárni őket, de tudod Pindurka, ez
nyomot hagy az emberben… - nagyot sóhajtott, majd mélyen beleszívott a
cigijébe. A vörösen felizzó parázs gyönyörű megvilágításba helyezte az arcát. –
Évek óta nem találkoztam ezzel a seggfejjel, és most, hogy megláttam feltépte a
régi sebeket.
- Oh,
akkor már értem miért estél neki… - sejtettem korábban is, de most már teljes a
kép. Őszintén sajnáltam őt a sok szarság miatt, és velem együtt csak kevesen
tudják milyen, a múlt fájdalmával élni. Közelebb léptem hozzá, majd a dereka
köré fontam a karomat. Az állát a fejemre támasztotta, és hallottam a
szívverésén, hogy még mindig az események hatása alatt van.
- Bocs,
hogy így kellett látnod… - megsimogatta a hajamat. – Nem haragszol rám, igaz?
-
Megértelek, már mondtam – felé fordultam, és azokba a lehetetlenül kék szemekbe
néztem.
- Annak
idején a zenébe menekültem a sok szarság elöl, az mentett meg, és adott erőt,
hogy ne vagdossam fel az ereimet – a bűntudat hullám azonnal elöntött. A
könnyebbik utat akartam választani, gyáván elfutni a gondok elöl, és emiatt
most először éreztem lelkiismeret furdalást. – Nem ítéllek el, soha nem is
tettem – mintha csak bele látott volna a gondolataimba. Felemelte a bal
karomat, és végig húzta az ujjait a hegeken. – Te így küzdötted le a
fájdalmadat, ennyi.
- Menjünk
vissza! – húzódtam el hirtelen. – Kiderítem, mit akar Vincent, utána lelépünk,
rendben? – kezdett nagyon elegem lenni a helyből, főleg az előbbi incidens
miatt is. És ha átvészeltük felmegyünk hozzá, részegen lelkizünk, és másnapra
kialusszuk az egészet.
- Csak ne
tartson sokáig, mert a faszom ki van ettől a háztól! – egyezett bele a száját
húzva.
- Ja,
egyet értek!
Hál isten
Isaac nem került újra az utunkba, így könnyebben megközelíthettek Cortezt. Egyedül
maradt, szóval nem kellett az apámnak magyarázkodni Andy kifakadása miatt.
(Bár, szerintem nem fogom megúszni, de emiatt rá érek később is aggódni.) Az
öreg azt tanácsolta vonuljunk félre, és akkor csendesebb környezetben
vitathatjuk meg a dolgokat. Kicsit ideges voltam, de igyekeztem ennek ellenére
is normálisan viselkedni. Némán követtük ki a bálteremből, végig a folyósokon,
és ahogy távolodtunk a puccos társaságtól egyre inkább nőtt a nyugtalanságom.
Andy biztatólag rám mosolygott, jelezve, hogy történjék bármi is ő itt lesz
mellettem.
- Hova
tartunk? – szólaltam meg az alagsorba vezető lépcsőknél.
- A
meglepetésedhez – kacsintott rám Vincent. – Rettentő hálás vagyok, amiért
visszakerült hozzám a kedvenc gyémántom, szóval azzal foglak megajándékozni,
amire a legjobban vágysz – a szavai sejtelmesen hatottak. Honnan a fenéből
tudhatná, egy számomra ismeretlen ember mire áhítozom? Egyre különösebb az
egész, és a bizonytalanság nem hat rám túl pozitívan.
- Ami mi
is lenne? – kérdeztem kíváncsian.
- Itt is
vagyunk – torpant meg váratlanul. Biccentett a két gorilla felé, akik egy
hatalmas elfüggönyözött ablak előtt álltak őrt. – Jackson, kérlek megtennéd,
hogy feltárod mi rejlik a vörös bársony mögött? – elégedettnek tűnt. Andy
megfogta a kezem, és láttam rajta, hogy ő is olyan tanácstalan, mint én. Az
agyam egy része azt súgta fuss innen messzire, majd meg se állj hazáig, a másik
maradásra késztetett.
-
Természetesen uram! – felelt a morgósan mély hangján. Az aranyszínű madzaghoz
nyúlt és gyors mozdulattal megrántotta. Elsőre semmi különöset nem észleltem.
Hófehérre festett falak, tágas tér, diófa dohányzó asztal és egy férfi a
székhez bilincselve. A harmincas évei közepén járhatott, a szőkés haja erősen
hullott a homlokánál, az arcán az elpattant hajszálerek alkoholizmusról
árulkodtak, a kerek szemüvege mögött szürke szempár ült. Has tájékon eléggé
meghízott, a sötétzöld kötött pulóverét jó néhány helyen cigi csikk okozta égés
nyom díszítette, a fekete cipője megkopott az orránál, a barna nadrágját
viszont élére vasalta. Azt mondanám egy kiélt agglegényre hasonlít, aki az
italba fojtotta a bánatát. Kiüresedett tekintettel bámulta a szemközti falat,
mintha tudná mi vár rá.
- Kedves
Heaven – szólalt meg Vincent nyájasan. – emlékszel miről csevegtünk, mikor
először találkoztunk?
- Azt
mondta megkeresi az anyám gyilkosát… - suttogtam remegő hangon. A felismerés hatalmas
súllyal zuhant le rám. A mellkasom azonnal elszorult, a szívverésem a fülemben
dobogott, és automatikusan zihálni kezdtem. – Ugye nem ő… - nehezen formáltam a
szavakat.
- Ölte
meg? – fejezte be helyettem elégedetten a mondatot. – De igen – bólintott. Az
érzelmek olyan hirtelen csaptak le rám, hogy megszédültem, és ha a barátom nem
kap el, összeesek. Anya arca úszott be elém, ahogy puszit ad nekem azon a
végzetes reggelen, a következő pillanatban meg a boncasztalon fekszik három
golyó ütötte sebbel a mellkasán. Azt mondták az első lövés a szívét érte és
azonnal megölte. A jegyzőkönyv szerint ismeretlen tettes követte el a halálos
kimenetelű bűncselekményt. Számtalan narkotikumokkal tele tömött éjszakám azzal
töltöttem, hogy azt tervezgettem, hogyan fogom elkapni azt, aki ingyen belépőt
adott át neki a másvilágra. A bosszú volt az, ami a nehéz percekben vigaszt
nyújtott a számomra. Sokszor ez segített, hogy megőrizzem a józan eszemet.
Sophien a volt szobatársamon kívül soha senkinek nem meséltem róla, milyen
gonosz gondolatok kavarognak bennem.
- Honnan olyan
biztos benne, hogy ez a férfi tette? – kérdezte Andy.
-
Frederick az életéért cserébe elárulta a nevét annak, akit megbízott a ház
felkutatásával. Innentől már gyerekjáték volt az egész. Megkerestettem és némi
vallatás után bevallotta. Ja, és ha ez nem lenne bizonyíték, megtaláltuk a
gyilkos fegyvert a hálószobájában – annak idején letagadta, hogy maffiózó volna
most pedig elismerte, hogy az alvilág szabályai alapján dolgozik. A magyarázat
alatt teljesen ridegen festett, és egyetlen arcizma sem rándult miközben
kiejtette a száján a halálos ítéletet. – Jackson – csettintett a gorillának,
mint a kutyáknak szokás. A kopasz pasas zakója alatt a vállára szíjazott tok
egy Magnumot takart. Kihúzta és felém nyújtotta. Hipnotikusan bámultam rá. –
Tied a megtiszteltetés, hogy bosszút állj, és eldöntsd megérdemli-e a kegyelmet,
ez a mocskos féreg! – az oly hőn dédelgetett álmom megvalósult. Én fogom
betölteni a halál angyalának a szerepét. Mindenféle teketóriázás, habozás
nélkül a pisztolyért kaptam, de váratlanul Andy úszott be elém.
-
Pindurka, nem csinálhatod ezt! – fogta meg a jobb kezemet, ami a pisztolyhoz akart
érni. – Ugyanolyan akarsz lenni, mint ő? Nézz csak rá! – fordította erőszakkal
a fejemet a férfi felé, akinek köszönhetően soha többé nem láthatom viszont, a
hőn imádott anyámat. Teljesen nyugodtan ült, dudorászva, mint aki már elfogadta
a sorsát, és sejti, hogy nem éri meg a következő napfelkeltét. Nem tanúsított
megbánást, semmit az ég adta világon, csak közönyt, ami még jobban felbaszott.
– Neki már mindegy, de előtted még itt áll az egész élet, és ha lelövöd, akkor
talán nem ma, viszont a későbbiekben bele fogsz roppanni miatta. Te nem vagy
gyilkos kicsim! – kedvesen suttogta az utolsó mondatot a fülembe, majd
letörölte az akaratlanul is kibuggyanó könnycseppet.
- A
francba, ezzel a nyáladzással! Ha te nem, majd én! – Vincent kirántotta Jackson
kezéből a Magnumot. Egyetlen tökéletes az üvegen áthatoló lövéssel fejbe lőtte
a férfit. Ijedten felsikkantottam, és elkerekedett szemekkel meredtem, a néhány
másodperce még lélegző ember felé. Éreztem, hogy innentől kezdve, semmi sem
állíthatja meg a feltörő asztma rohamot. Andy azonnal hozzám ugrott és
kétségbeesetten hajolt fölém.
-
Szeretlek – fogalmam sincs, hogyan szedtem össze elég erőt a vallomáshoz. Megsimogattam
az arcát, és ezzel elbúcsúztam tőle. Meg sem próbáltam harcolni csak egyszerűen
engedtem a sötétség csábításának.
-Pindurka,
ne add fel, kérlek! – parfüm és cigi illat csapta meg az orromat. Valószínűleg
ott fent úgy döntöttek, hogy még nem jött el az én időm. – Szeretlek, hallod? –
elcsuklott a hangja. Kinyitottam a szemem, és az ő elhomályosult kékségébe
néztem. – Csak a kedvemért jó? – a Ventolinomat tartotta a jobb kezében, a
ballal ülő helyzetben tartott. – Háromig számolok, rendben? – bólintottam.
Hosszú, keserves köhögésekkel kísért szenvedésem és négy befújással később, viszonylag
újra normálisan kaptam levegőt. A mellkasom fájt, de tudtam ez annak a jele,
hogy még élek. Megpróbáltam felállni, de az előbbi roham rengeteg energiát vett
ki belőlem. Látva a gyengeségem óvatosan felemelt, és lágy csókot lehelt az
ajkaimra. A zaklatott szívverését hallgatva nyomott el az álom.
ÚúúúÚúúÚú*-*
VálaszTörlésMindig amikor azt hiszem, hogy már kellő képpen befanultam a sztoriba, és ennél durvább már nem lehet, elolvasom az új részt és újra és újra beleszeretek a történetbe. Ezt csak te érted el, senki más! :D
Imádom imádom imádom. Egyszerűen fenetikus rész volt, ismét, ahogy azt megszokhattuk! (Mondtam már, hogy imádom?)
Andy pokolian édes, és örülök, hogy Heaven végül nem ölte meg a csávót. Mondjunk amúgy sem gondoltam, hogy gyilkos jelleme lenne, mert hát gondolni rá és megtenni két külön dolog..
Vincent meg nem szívbajos, csak így levitte szegény lányt az anyja gyilkosához..:'D Remélem, lesz még fojtatása ennek a szálnak, érdekel, hogy tényleg ő volt-e, aki elvette Beverly életét.
Szóval, ismét gyors folytatást követelek! :D
Puszi és pacsi,
Egyetlen Leányod és vásárlód :D
Egy jó író mindig tud meglepetést nyújtani.:) Örülök, hogy egyre jobban ráfanulsz, ez csak nekem jó xD Dagad is a mellem a büszkeségtől. <3
VálaszTörlésAndy édes, mint a méz, hiszen Heaven őrangyala. És, hát nem csinálhattam a főszereplőből gyilkost. ;) Andynek igaza volt, nem tehette még jobban tönkre magát.
Vincent egy lelketlen maffiózó ennyi xD Szemrebbenés nélkül megölte. :)
Sietek, amit tudok... :D
Puszil,
a te Dealer Anyucid,
Evangeline
Nagyon szuper lett. Ma találtam a blogodra(a face csobiban,btw nagy BVB armyer vagyok,szóval ahw :D)és már ki is olvastam. Nos,imádom. Úgy bírom Andy-t,amikor káromkodik és keménykedik,majd Heaven közelében pedig egy kis édes úriember. :D Ashley meg nagy kedvenc,szuper karaktert kanyarintottál neki,bejön a kis pofátlankodós parasztja. XD A többi karakter is jó,bár nálam Juliet és Nova csapta ki az "enough bitch" faktort. Nagyon tetszik ahogy írsz,csak így tovább! :)
VálaszTörlésSzia!.:)
VálaszTörlésElőször is... huh... Nem gondoltam volna, hogy valaha is előkrül a gyilkos, azt meg pláne nem, hogy még ki is nyírják!.:D
Másodszorra, harmadszorra, és sokaszorra.: Minden egyes résznél le tudsz nyűgözni, a történet egyedi, eseménydús, érdekes, és egyszerűen imádom.*-* Megnhatatlan, már nem egyszer újraolvastam.:) Csak így tovább!.^^
Puszi.:)
Szia Plizike!
VálaszTörlésElőször is üdvözöllek a blogomon. :) Rettentően örülök a kommentednek, és annak meg főleg, hogy rajongsz a történetért. :D Andy az én Andym különleges, és a tetejébe még romantikus is. :P Ashley egy igazi manbitch karakter. :D Na, a lényeg klassz, hogy itt vagy. :D Remélem megtartod a jó szokásodat és írsz a későbbiekben is. :)
Puszillak,
Evangeline
Szia Vanda!
Annyira boldog vagyok, hogy soha nem felejtesz el nyomot hagyni magad után. :) A gyilkos ügye megoldódott, de Heavennek emiatt később még lesznek problémái (oops spoiler xD). Dagad a mellem a büszkeségtől a dicséretedet olvasva. :D Gyere máskor is csupán, ennyit kérek. ;)
Puszillak,
Evangeline
Hali-gali^^
VálaszTörlésItt vagyok ám, nem tűntem el! Csakhát a francia Tz az francia Tz.:D
Még valamelyik nap reggel a buszon olvastam ki, hát mit is mondjak?! Leizzadtam. Azt hittem, hogy a pazar légkondi miatt, amit a sofőr nyomatott, de rájöttem, hogy nem.
Igazat megvalva átéreztem a szituációkat. Mind azt, amikor Andy szét akarta rúgni a vöröske fejét (nekem se volt szép sulis időszakom), mind azt, amikor Heavennek kellett volna meghúzni a ravaszt. Állat, érted? Állat.
Nagyon szeretem az írásod, kimondhatatlanul rabul ejt... És örülök, hogy rátaláltam. Nem csak egy agykerék-megmozgató-fellendítő-csikorgató blogba ütköztem, hanem egy nagyon jó írónőbe is, akit imádok(;
Szóval itt vagyok, az árnyékból leselkedem, és várom a szabad pillantot, amikor le tudok csapni rád... Akarom mondani a kommentelési lehetőségre:D
Ölel (jó szorosan, de nem lélegzetelállítva),
A sötétben leselkedő hírügynökséged igazgatója,
A gonosz,
Vivien:*
Szia Vivien!
VálaszTörlésRettentően hiányoztak a soraid. :D És annyira örülök, hogy ennyi rész után még mindig tudok neked meglepetésekkel szolgálni. :D
Elárulom neked, hogy elgondolkoztam azon, hogy Heaven megöli a gyilkost, de utána rettentő lelkiismeret furdalása lett volna, és szegény lánynak van elég baja így is. ;) Andy meg király volt, mint mindig. :D
Kimondhatatlanul jól esnek a szavaid, és már én sem igazán tudom mit mondjak a köszönömön kívül... :) Hálás vagyok na ennyi baszd meg xD
Puszil,
A te kedvenc blogírónőd,
Evangeline